Hangsúly a többin

 Olyan vagyok mint egy kisgyerek, aki mindenért tud rinyálni. Ugyanakkor minden kis apróságnak tudok örülni. Az első eset akkor fordul elő, ha valami nem úgy jön össze, ahogy terveztem, szerettem volna. A második meg úgy általában mindig jellemző rám. Kis apróságok. Mondanék példát, de most nem jut eszembe semmi "ilyenes". Általában mindig figyelek a körülöttem lévő világra, az apróságokra, amikre a legtöbb ember nem. Mert bambulnak ki a fejükből, vagy egyszerűen nem az apróságokkal vannak elfoglalva. Most úgy érzem, hogy ezzel nem kerültünk közelebb ahhoz, amire gondolok. 
Talán ez besorolható ide: amikor valakivel beszélek, akkor általában tartom a szemkontaktust. És nem csak azért, mert ezt így illik, illetve sokkal inkább érzi így a beszélgetőpartner, hogy figyelek rá, hanem azért is, hogy megállapíthassam, hogy van e az illetőn kontaktlencse. Néha tökre meg is lepősök, hogy kiknek van szükségük egy kis korrekcióra látásuk javításához. 
Vajon az életlen látás az népbetegség? Régen is sok volt a szemüveges ember? Voltak régen szemüveges emberek? Egyáltalán elérhető volt mindenkinek a szemüveg? Volt egyáltalán szemüveg? Az őskorban, amikor biztos(?) nem volt, akkor mit csináltak azok, akiknek szükségük lett volna egy szemüvegre? Vajon volt kapcsolat a halál bekövetkezése és az emberek rossz látása között? Mennyivel volt nagyobb az esélye a halálnak, ha az adott egyed látása nem volt tökéletes? 
Ami meg a címben van: nagyon sűrűn érzem azt, hogy a saját éppen aktuális helyzetemet kívülállóként figyelem, mintha csak egy néző lennék a szituban. Így azt az érzést keltem magamban, hogy objektívan állok azokhoz a dolgokhoz, amikről ott beszélünk. Persze azt nem tudhatom, hogy ez csak érzés vagy tényleg így van. Vagy esetleg mindkettő, helyzetről helyzetre változtatva/változva. Akkor meg a kettő arányát nem tudom. Elég sok mindent nem tudok. Ejj. Még mindig kicsi a szürkeállományom. Még le se írtam az előző mondatot, de már bennem volt, hogy leírjam: azért az átlagnál még így is sokkal jobb vagyok. Pedig most nem is akartam nagyképűsködni, de csak kijött a gondolat. Vegyétek úgy, hogy ezt le sem írtam. Meg azért na. Nem hülyéztem én le senkit úgy konkrétan. Pedig pár embert igazán lehetne. Istenem. De még mennyire lehetne! Mondjuk azokat, akik a T-mobile-nál azért felelősek, hogy az ember időben, az ügyfél kívánalmait szem előtt tartva megkapja azt, amit rendelt a megnevezett mobilszolgáltatótól? 
Nem. Ők valószínűleg már nem a hülyék sorát képezik. De az biztos, hogy távolról sem végzik jól a dolgukat. Most ezt itt abbahagyom, mert egy külön posztnyi fikázás összegyűlt bennem, amit majd le fogok írni. Mert na. Mégiscsak én adok nekik pénzt nem? Hát valamit csak kéne kapnom érte...
Na majd holnap jön a fullstory.