Még nyáron Bulcsú mondott egy nagyon okos dolgot. Meg is maradt bennem, annyira mélyen érintett és ennyire is értek a gondolatával egyet. Azaz teljesen. Pedig csak a második napja volt velünk. Szóval még eladni is el tudja magát. Legalábbis az ilyen "tojáshéjafenekén" kölköknek, mint amilyen én is volnék.
Lehet azóta kicsit továbbgondoltam és saját elmémnek is köszönhető ez a fajta elmélete a "világnak", de a mag az említett úriembertől származik, az biztos. Mindenesetre érdekes, az is biztos.
Az egész világ egy egymásra épült homokozókból áll, amiben az emberek játszanak. Adott homokozóban lévő emberek nem tudják, hogy egy homokozóban vannak és ott játszanak, egymással, magukkal, vagy csak ott vannak, nem is ez számít. Hanem az, hogy ebből a homokozóból, ha van rá lehetőség, igény, akkor ki tudsz lépni. Odamész a pereméhez és egyszerűen átléped. Az átlépéskor fog benned tudatosulni, hogy ahol eddig voltál, az csak egy homokozó, ahol nagyon sok ember játszik, és "elvan". Ha úgy tetszik: élik az életüket. De neked ez kevés. amikor átlépted a peremet rájöttél, hogy ez csak egy homokozó volt, számodra nem kihívás az ottani lét. Kis túlzással nem is érted hogyan tudtál ott annyi időt "elvesztegelni". De ez nem számít. Új terepen vagy. Új kihívások. Teljesen más környezet. Elhagytad a homokozót. Mostantól nem vagy abban a homokozóban, ahol a többi ember tengeti mindennapjait, akár egész életét. Átlépted a peremet, küszöböt, határt. Kinek hogyan tetszik jobban. És hogy hova léptél át?
Egy másik retkes homokozóba. Ahol kibaszottul nem fog semmi sem másként történni. Legfeljebb annyi, hogy tudod, hogy van egy homokozó, ahol eddig baszakodtál, de már nem ott vagy, hanem egy sokkal menőbb helyen. A különbség annyi, hogy itt nem fogod tudni, hogy ugyanúgy egy retkes homokozóban vagy, ahol ugyanúgy baszakodni fogsz a szarjaiddal. Ráadásként lehet komolyabb ráhatásod azokra, akikről tudod, hogy a korábbi homokozódban játszadoznak. Van ez a plusz információd, hogy ők csak homokoznak ott, ők ezt nem tudják. Ha ügyes vagy, akkor erre lehet építeni, de nagyjából itt már feszül is a lufi.
Hihetné az ember. Ha itt megállna. Ha meg nem, illetve elég ügyes, akkor rá fog jönni, hogy ahol most túrja a földet, az ugyanúgy egy retkes homokozó. Ezt leginkább akkor érzi meg az ember, ha már nagyon közel van a pereméhez. Jóeséjjel csak akkor ha már ki is lépett belőle. És hogy hova lépsz ilyenkor? Nem túl nagy meglepetés: egy másik kibaszott homokozóba. Új játszópajtásokkal. Akikkel el tudod a többi embert ásni, vagy építhettek hatalmas várakat. Rátok van bízva. Csak legyetek el.
A homokozóelv egyik legszembetűnőbb kérdése - miután megállapítottuk, hogy ez egy mennyire fasza gondolat -, hogy hány homokozó van. Valahol csak vége van, nem? Nem. Talán.
Mindenesetre nagyon rossz azoknak, akik ezzel tisztában vannak. Mondjuk én. Elmondhatatlanul idegesítő, hogy tudom, hogy két lépés választ el attól, hogy kilépjek a jelenlegi homokozómból. Onnan, ahol a korosztályom értelmesebb fele baszakodik a lapátokkal és egyéb kellékekkel, adot esetben pedig egymástól vesznek el ezt-azt, vagy összevesznek rajta, stb. Ahogy azt egy rendes társadalomban illik. Én pedig látom, hogy úgy viselkednek, mintha az életük múlna a hülye kis szarjukon. Nem szarlyuk, hanem az ő szarjuk. Nem írtam el.
Én pedig már a következő homokozóban szeretnék játszani egy kicsit. Az új játszótársakkal. Néhány évet. Aztán pedig onnan is kilépve a következőben. És így tovább, ameddig eljutok.
Lehet ezt a gondolatmenetet tovább fokozni, de idő szűkében ezt most nem teszem.
