Hangsúly a többin

 Hülyeségeket szoktam álmodni, mint minden normális ember. Morbidabbakat is, ezt már kevesebb normális ember vallja be. Viszont ennyire durvát mint most nagyon rég álmodtam. Legalábbis azok közül, amikre emlékszem is. 
Az történt, hogy otthon vagyok, megyek ki a teraszra, ahol anyu a földön fekszik és valaki szájon át lélegezteti, meg szívmasszázst csinál rajta, felváltva a kettőt. Apu ott áll és nézi az eseményeket, ő ebben az álomban inkább csak passzív szereplő volt. Én meg éreztem, hogy rám jön a sírógörcs, hogy ilyen állapotban kell látnom anyámat. Persze nem jött rám, mert azzal voltam elfoglalva fejben, lélekben, hogy működjön már az az újraélesztési izémizé, amit az a faszi - akiről egyébként nem tudom, hogy kicsoda, nem emlékszem, hogy orvosnak nézett volna ki, persze lehet az volt, csak civilben volt, igazából ez is lényegtelen - hajtott végre anyukámon. Aztán pár perc múlva abbahagyta a sikertelen próbálkozások sorát. Ekkor tudatosult bennem, hogy meghalt anyukám. És elkezdtem zokogni a fájdalomtól, és a pofájába akartam vágni, hogy ha képes lett volna elmenni orvoshoz, akkor amikor kellett volna, akkor mindez most nem következett volna be. Azt hiszem ezt meg is tettem, csak hát így ebben a formában ez már nem sokat ér azon kívül, hogy az ember az érzelmi sokkot próbálja kiadni magából. 
Aztán ez az újraélesztő csávóka megfogta a testet és odébb dobta, merthogy útban volt. Hogy miért azt nem tudom, de arra igen, hogy tökéletes rongybabaként ért földet anyukám teste, ami csak még jobban tudatosította bennem, hogy végleg kiszállt belőle az élet. 
Következő kép, hogy én továbbra is bömbölök, nem bírom feldolgozni, hogy ez tényleg így megtörtént, miközben az újraélesztő csávó az apámmal beszélget a kapunál, nem tudom miről volt ott szó. Érzelmileg kb ugyanabban az állapotban, csak most kinyitom a kaput, hogy a csávóka távozhasson, de még nem megy sehova inkább csak én akartam valamivel "lekötni" magam, ezért nyitottam ki. Visszamegyek apámhoz meg a csávóhoz, hogy hallgassam vagy becsatlakozzak a beszélgetésbe. És egyszer csak azt veszem észre, hogy már négyen állunk ott és diskurálgatunk, illetve diskurálgatnak. Na ki volt a negyedik személy aki becsatlakozott a beszélgetésbe? Az anyukám. És egy darabig fel sem tűnt, hogy ott van, miközben nem is lehetne, annyira természetes volt a jelenléte. Aztán egyszer csak leesik a tantusz, hogy most mi a fasz van. Ez úgy nézett ki, hogy leesett, hogy hát meg sem halt, azaz bekamuzták itt az egészet, és ezt jól a szemükre, vagyis csak anyám szemére hánytam ez kurvára nem vicces dolog és kibaszottul nem kéne ilyenekkel szórakozni és hogy valami nem tudom hány lehetőségéből most ellőtt ezzel egyet. Közben meg még jobban zokogtam, aztán bementem a házba.
És vége az álomnak, felkeltem. 
Nem állok neki elemezni, hogy most ezt miért álmodhattam, mert egyrészt fáradt lennék most ehhez az eszmefuttatáshoz másfelől meg inkább el is akarom felejteni, hogy ez így megtörtént. Persze csak az álmomban, de azért na. 
És most rögtön az jutott eszembe, hogy ha el akarom felejteni, akkor minek írom le egyáltalán.. Szerintem azért, hogy emlékezhessek rá később is. A felejtés pedig inkább az érzelmi oldalnak szól, mert pindurkát úgy érzem, hogy nem vagyok a toppon, és lehet hogy ez a szép álom is közrejátszik benne. Később kiderül.