Hangsúly a többin

Huszonkettedikén, vasárnap volt egy lazább bringatúra. Utólag derült ki, hogy ez összesen hármunknak - Ferenc, Rita, jómagam - 110 km-t jelentett, fejenként persze. És ebben volt egy majdnem 500 méteres hegyecske is. Nagyon állat volt. Pláne, hogy az eddig legnagyobb egybetávom az 55 km volt. Szóval pont dupláztam. Nagyon ügyi vagyok. Ha meg hozzáteszem, hogy az út felénél, lefele a hegyről még zakóztam is egy kisebbet, akkor meg kijelenthetem, hogy überfasza vagyok. Majdnem sikerült jubilálnom. A tavalyi esést dátumban - azt hiszem majdnem pont - egy héttel késtem le. Amikor lehorzsoltam az egész bal kezemet és kicsináltam  a jobb vállamat. 
De mivel ilyen tapasztalt esőember vagyok - nem az autistás -, ezért most úgy estem mint egy vér profi. Amikor megállapítottam, hogy itt valami történni fog, két dolgot tehettem: továbbhúzom a féket vagy kivezetem az árokba a paripámat. Első esetben satufék lett volna, a bringa kicsúszik alólam és megint iszonyatosan széthorzsolom magam. Az nagyon fájt volna. Még most is fájna. Még így is fáj, pedig meg sem történt. Na ennyire lenne rossz érzés. Úgyhogy Inkább árkot látogattam. Köszöntöttek is. Egy kisebb fadarab meg teljesen hozzám nőtt. Szó szerint. Beleállt a lábamba, és csak később vettem észre. Az esés után fél órával max. Egyébként semmi bajom nem lett most ezen kívül. Bringa is egyben maradt. Csak az a fadarab ne lett volna. Hétfő óta minden nap járok  a sebészetre, mert be van gyulladva a lábikó. Maradt a sebben egy kis darabka fa. Ami tegnap remélhetőleg kijött, miután a doki fel is vágta a sebet és csinált nekem egy centi mély, 3 centi hosszó sebet a lábamra. És még fel is vehettem videóra az egészet. 

Na amióta ezt írtam, eltelt -  öööö - egy hét pluszminusz 3 nap. Azóta tök jó a seb. majd ha teljesen begyógyul lehet rakok fel róla egy képet. Jelenlegi állapotában viszont biztos, hogy nem fogok. Még a végén itt ájulnak el a monitor előtt a lelkes olvasók.