Hangsúly a többin

 Csak hogy ne legyen olyan egyszerű az életem. Bár kié is lenne az, ugyebár. Megrökönyödésem - ez a szó annyira adja, mindig megmosolyogtat -  tárgya most éppen az hogy. Hát nem is tudom hogy írjam le szépen megfogalmazva. Ha végigolvassa az ember az összes posztot, akkor simán ki lehet rólam egy olyan képet alakítani, miszerint én ténylegesen egy női lelkeket (testeket?) zabáló szörnyűséges gépezet lennék. De ezt ugye senki nem teszi meg. Már csak azért sem, mert mindenkit szépen megkértem. Pont az előző előtti mondatomban.
De azért az már talán mégis durva, idézőjelesen durva, szóval "durva", hogy egy leányzónak az egyik barátnője, aki ráadásul a szobatársa a leányzónak könnyed természetességgel közli velem, hogy ugyan hívjam már el randira a leányzót. Hogy tiszta legyen a kép - mert már én is lassan belezavarodok - erről a leányzóról még nem is esett szó ezen blog irományai között. Pedig hát ő is megérne egy kisebb misét. 
Tényleg nem tudom, hogy mit csináljak. Korábban írtam, hogy nem tudok választani, annyi a  lehetőség. Akkor még kicsit viccesen írtam. Most meg tökre komolyan így van és így annyira már nem vicces. És még a tudat sem tud vigasztalni, hogy "hú de sok csajnak bejövök". Kész vagyok mi? Bár mindenkinek hasonló problémákkal kellene megküzdeni a párkapcsolati élet zegzugait járogatva. A bőség zavara. Csak nehogy belefulladjak.
Valamikor, amikor az időm engedi, írok majd egy hosszabb adagot az önbizalomról. Nagyon szeretnivaló téma.