Hangsúly a többin

Akivel majdnem kettőig chateltem (lásd kicsit lejjebb). Hétfőn sikerült a véletlennek köszönhetően összefutni. Mint ma Rolival, az is tök jó volt. Pont annyi időt basztam el abba a hülye egy eurós boltban, hogy a koliba visszafele pont azon a villamoson legyen, amelyik ott áll meg nálunk, csak a másik irányba ment. És hogyan tudott kiszúrni? Hát persze, hogy a cipőm alapján. A Converse. Nem is csodálom, tök szép. Mint a lány. Csak ő még szebb. És értelmes. Meg minden. De már ezt is leírtam anno. Jajj.
Úgy történt az összefutás, hogy a srácok hívtak futni, mondom most kajáltam, így nem tudok futni. Meg mások se nagyon. De ez nem tartozik ide, bár ez is megérne egy misét, mert van aki még futás közben is zabál, tényleg. Na mindegy. Aztán végül csak meggyőztem magam valahogy, hogy kéne futni, mert rég volt már az uccsó alkalom, amikor átmozgattam magam. Kiértünk a portán és pont szembe jön. Kicsit hezitáltam, de csak annyit, hogy ezt fejben realizáljam, kívülről ez biztos nem látszott, elvégre a másodperc tört részéről beszélünk. Szóval vettem a  bátorságot és jól megöleltem, meg hát ha már a karjaim közt van, akkor kicsit el is emeltem a földről. Kicsit meg is lepődött. Én meg nem is éreztem azt a plusz három kilót, amit kint felszedett. Mondtam, hogy majd később dumáljunk majd, mondja, persze. (Még mindig nem tudom mit jelent az "aftermath", szótárban nincs benne és most még angol anyanyelvű ismerős sincs online facebook-on, akitől meg lehetne kérdezni, mit is takar ez. Mindenesetre: https://www.youtube.com/watch?v=8ISmQXnRGLc&ob=av2n )
Nekiiramodunk a futásnak, kétszáz méter, és már a tüdőmet köpöm ki, rádobok még kb fél km-t, közben meg a rohadt poros szél is fújt, de kibaszottul. Be is mondtam az unalmast, meg a tüdőm, a szívem, meg még pár fontos alkatrész, ami nem árt a futáshoz. Visszafordultam, visszafele meg már hányásszagot is éreztem a számban. Hogy ezt odaképzeltem, vagy tényleg jönni akart a kaja, nem tudom. Bár inkább utóbbi. Visszaértem, lezuhanyoztam, Könyvtár Kör elnöke lettem, aztán mentem fel az ő szobájába. Vagyis le. A "mentem" szót meg majdnem úgy írtam le, hogy "mendtem", fáradási tünetek. Este nyolc múlt pár perccel, amikor bementem. Ketten voltak. Ő meg az egyik szobatársa és egyben egyik legjobb barátnője. Vagyis egykori legjobb barátnője. Együtt utaztak Amerikában 2 hétig, és a "csajom" nem mindig állt a "legjobb barátnője" oldalára, mert szinte állandóan csak lassította a dolgokat az "-ez így nem jó. -akkor hogy? -nem tudom" szöveggel. Szóval ott most kisebb(?) mosolyszünet van. Szóval kábé nyolctól kezdtük el koptatni a nyelvünket - dumával emberek, dumával - és ez az egész  folyamat eltartott egészen éjfélig. Az négy óra emberek! Négy óra. Négy. Basszus. És nem éreztem kínos üresjáratokat a beszélgetés alatt. Bár amikor éreztem volna, mindig sikerült valamit mondanom, de mindig olyat mondtam, aminek volt értelme, szóval nem ez a "de szar/jó idő van" sallang jött ki. Két egymás utáni mondatot kezdtem a "szóval" szóval. Gyér a szókincs, au. De valahogy mégis sikerült négy órán keresztül beszélgetni,  hülyéskedni, egymást kicsit jobban megismerni. És az iránta érzett szimpátia, vonzódás tovább nőtt. Ejj.
Tudnék még mit írni arról a négy óráról, meg az érzésekről, de a lényeg nagyjából itt van, meg amúgy is fáradt vagyok, inkább alszok. Meg megnézem az újságokban, hogy milyen forgószék mennyiért van. Kell egy. Minél hamarabb. Meg kéne egy vezeték nélküli füles is, ha már így belekezdtem. Meg egy radír is. Más így hirtelen nincs a listámon. Talán a leendő új telefonom, de az még meg sem jelent, szóval nem hajt a tatár. Elköltöm a még nem is létező pénzemet. Még egy au.