Hangsúly a többin

 Olyan vagyok mint egy kisgyerek, aki mindenért tud rinyálni. Ugyanakkor minden kis apróságnak tudok örülni. Az első eset akkor fordul elő, ha valami nem úgy jön össze, ahogy terveztem, szerettem volna. A második meg úgy általában mindig jellemző rám. Kis apróságok. Mondanék…

Kishúgom hoz egy balatonszeletet, hogy ketten megegyük. Azt mondja a fele az enyém, a fele az övé. Elfelezem. Persze ezeket a csokikat nem lehet tökéletesen félbe felezni így, kéztöréses módszerrel. Szóval most is az egyik kicsit nagyobb lett. Már majdnem adtam volna neki a nagyobb…

De már. De ne már. De de már.Pedig olyan nagy kedvvel vágtam volna neki a posztírásnak, hogy csak na. De sajnos rám jött hirtelen a fejfájás. Ne már!! Pedig de...És tudom is, hogy miért. Mert nem aludtam eleget, ami miatt hót fáradt lettem délutánra, amikor meg kellett volna kapnom…

Ilyen sem volt még velem elég rég óta. Hogy ennyire felspannolt legyek huzamosabb ideig, mélypontok, szakaszok, derékszögek nélkül. Azt hiszem ki is tud tartani sokáig. Nagyon sokáig. Még a statra való tanulás is megyeget, nagyon fasza vagyok. Ilyenkor mindig az fogalmazódik meg…