Hangsúly a többin

Kishúgom hoz egy balatonszeletet, hogy ketten megegyük. Azt mondja a fele az enyém, a fele az övé. Elfelezem. Persze ezeket a csokikat nem lehet tökéletesen félbe felezni így, kéztöréses módszerrel. Szóval most is az egyik kicsit nagyobb lett. Már majdnem adtam volna neki a nagyobb felét, amikor mondja nekem, hogy "Tied a nagyobb". De tökre nagyon meglepődtem. Kérdezem miért. Erre a Válasz: "Mert te vagy a nagyobb." És ez annyira állati cuki volt, hogy valami hihetetlen. Annyira, hogy meg is ettem a nagyobb felét, nem dumáltam rá, hogy ő egye meg a nagyobbat. Mégpedig azért nem, mert annyira jól látja a dolgokat, hogy én vagyok a nagyobb és hogy egyáltalán nem zavarta, hogy ő eszi a kisebb felét, mert ő a kisebb, hogy nem akartam felborítani az értékrendszerét. Mert tulajdonképpen szerintem arról volt itt szó, hogy jól látta a dolgokat, racionális érvet hozott fel, hogy ki melyik felét kapja. És ez egy négyésféléves kisgyerektől szerintem nem mindennapi. Már csak azért sem mert minden gyerek ki van éhezve a maximálisan elfogyasztható csoki mennyisége után. De ő nem. Az se zavart volna, ha egyedül eszi meg a csokit, de akkora szíve van, hogy inkább felezett velem. És még a felezésben is nekem kedvezett. Szeretem nagyon ezt a kis tökmagot.