Hangsúly a többin

Összehasonlító elemzés. Szereplők: én, valamint a volt szobatársam, az a gyökér faszkalap. Én jól nézek ki. Ő csúnya. Persze minden relatív, de azért ha megnézek egy fejet és az kifejezetted taszít, na biztos, hogy nem szép. A saját jóképűségemet meg sem kérdőjelezem, az úgyis alap. Persze ez is relatív, nem mindenkinek jövök be én se. De a többség nem panaszkodott még. Legfeljebb arra érkezett kritika, hogy túl kisfiús az arcom. Ezt mintha már korábban leírtam volna. Ő csúnya, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy bunkó legyen. Valamiért mégis az. Én jó fej vagyok összességében, néha túlzásba viszem a beszólásokat, de nem a rosszindulat visz bele ezekbe, sokkal inkább a hév. Nem a gödöllői. Hát ez nekem fájt. Viszont ha belegondolunk (ne aggódjatok, megteszem helyettetek), akkor azért mégis csak van összefüggés az ember külseje és a természete között. Csúnya. Az is volt, az is marad. Szóval az volt. A csúnya gyerekeket pedig annyira nem szokták szeretni a nem-csúnya társaik, sőt talán még baszogatták is ezt a kis csúnyácska szerencsétlent. Mit tehetett ő ez ellen? Szerintem egyszerűen nem tudta feldolgozni azt, hogy az óvodás, iskolás szociális lét alatt a minitársadalom peremére kényszerült, ahonnan talán néha páran meg is próbálták lelökni jó mélyre.
Csakhogy ne tűnjön úgy, hogy ez egy engem polírozó iromány akar lenni, ezért az én gyerekkoromról is írok egy-két sort. És ez tutira így is volt, mert velem történt meg, míg a csúnya pöcsről írtak csupán feltételezések. Bár minden bizonnyal úgy volt. Kövér kisfiú voltam, tizenhárom évesen, kb 170 cm magasan voltam 96 kg. Szóval hájas voltam elég rendesen. A dagadt és a csúnya kisgyerekekben az a közös, hogy egyiküket sem szeretik igazán a többiek. Mármint nincs velük persze semmi bajuk a többieknek, de azért inkább őket kerülik először, mint a nem-defektes társaikat. Ez valami evolúciós/társadalmi cucc. A különbség meg az a csúnya meg a kövér gyerek között, hogy a kövér biztos, hogy nem tud rendesen tesizni, azaz mozogni. Sajna. Viszont a dagi kisgyereknek megvan az az előnye - persze ha van benne elég akaraterő -, hogy lefogyjon. És ez képletesen valami olyat takar, hogy a peremvidéken tapasztalt rossz élményeket is levetkőzi bizonyos mértékig. Aztán meg előbb utóbb talán arra is rájön, hogy milyen jól is néz ki. Én megtettem.
Olyan tizenhét lehettem, amikor észrevettem, hogy egyrészt nincs rajtam számottevő felesleg, tehát nekem is feltűnt, hogy a testsúlyom teljesen normális. Másfelől azt is észrevettem, hogy az arcvonásaim egészen szépek. Mármint tényleg. És az idő, meg persze a lányok is engem igazoltak. Az élet akkor indult be igazán, amikor elkezdtem a Vidámparkban dolgozni. Nem teljesen értettem, hogy miért, de a lányok keresték a társaságomat. Olyanok is, akikkel előtte egy szót sem váltottam. Persze a jó külső nem ér túl sokat, ha a belső nem olyan. Mondjuk például olyan bunkó paraszt, mint a csúnya szobatársamé. Na megint a csúnya gyerek. Velük az a baj, hogy nem azért csúnyák, mert elhíztak, hanem mert így születtek. Genetika. És a genetikai defektjük miatt kapnak pár pofont az élettől. És páran ezt úgy élik meg, hogy ez ellen bunkósággal tudnak védekezni. De ez nem kifizetődő. Mert a későbbiekben, amikor a kövér kisfiú már nem kövér, hanem egy gecijó csávó, akkor a csúnya kisfiú még mindig csúnya. Az igazi baj viszont az, hogy ilyenkor, mondjuk amikor elkerül egyetemre, ahol teljesen új lappal kezdhet mindenki mindent, már nem azért lesz a peremen ez a csúnyaság, mert csúnya, hanem azért a kiépített és teljesen magába implementált képesség, tulajdonság, védőmechanizmus miatt, amit a többi ember egyszerűen csak a csúnya bunkóságának él meg. Szóval ilyenkor ő már saját magát taszíttatja oda a kényszerűen magányos farkasok klubjába. Persze ez nem azt jelenti, hogy senki nem beszélget vele. Inkább valami olyat, hogy senki nem beszélget vele, ha nem muszáj. És igazuk van. Én se szívesen beszélgetek egy olyan emberrel, aki nem elég hogy külsőre elég visszataszító, de még be is szólogat. Hát kell a fasznak ilyen gyökér.
Én meg ott tartok, hogy nem tudok választani a sok leányzó közül, akikről úgy érzem, hogy nem lennének ellenem. Na majd meglátjuk hogyan alakul a következő randi, hátha okosabb leszek valamivel. Egyre szimpibbnek érzem egyébként, csak picit félek, hogy nagyon fiatal. Meg hogy kényeskedjek is: picit messze is lakik. Ez kb negyven perc összutazást jelent, szóval tényleg nem szabadna ezen múlnia. Na majd meglátjuk.